Oldalak

2013. április 29., hétfő

Cassandra Clare : A Végzet Erekyléi 1. - Csontváros

Mindenek előtt egy kis újítás : Ahol piros csíkokat látsz, ott kijelöléssel olvass, mert SPOILER! Miután ezt leírtam, mindenki csakis saját felelősségre olvassa azokat a részeket.
Ez lenne a csík : Kijelöléssel olvasd lent, de csak akkor, ha olvastad a regényt, vagy nem fogod olvasni, vagy nem zavar, hogy sok dolgot elmondok. Én szóltam, mindenki saját felelősségére jelöli ki a lentebb lévő szövegeket. Jó olvasást! :)

Hol és hogyan történt a nagy találkozás :  2011. Karácsonyán kaptam meg. Akkor a sorozat addig megjelent 4 részét megkaptam. 212-ben ez volt az első könyv, amit elkezdtem olvasni. De valahogy nem vitt rá a lélek, így a többit nem olvastam el. Idén, 2013-ban ismét elolvastam. És mot éppen a Hamuvárost olvasom. Másodjára jobban tetszett, egy év elteltével jobban megfogott.

A Végzet Ereklyéi c. sorozat 1. része

Fülszöveg :

 Amikor a tizenöt éves Clary Fray elindul a Pandemonium nevű New York-i klubba, aligha számít rá, hogy egy gyilkosság tanúja lesz – amit ráadásul három, különös tetoválásokkal borított és bizarr fegyverekkel hadonászó tinédzser követ el. A holttest aztán eltűnik a semmiben. Nehéz kihívni a rendőrséget, ha a gyilkosok mindenki más számára láthatatlanok, és semmi – még egy vércsepp sem – bizonyítja, hogy egy fiú meghalt. De fiú volt-e az áldozat egyáltalán?

Így találkozik Clary először az Árnyvadászokkal, akik azért küzdenek, hogy megszabadítsák a földet a démonoktól. Közülük való az angyali külseje ellenére igazi bunkó módjára viselkedő Jace is. Clary egyetlen nappal később, akarata ellenére már bele is csöppen Jace világába: édesanyja eltűnik, őt magát pedig megtámadja egy démon. De miért érdekelne egy démont két olyan hétköznapi mondi, mint Clary és az édesanyja? És hogyan tett szert Clary egyszer csak a Látásra? Az Árnyvadászok tudni szeretnék…

Cassandra Clare lendületes, sziporkázó és végtelenül lebilincselő regénye szórakoztató, vad utazásra viszi az olvasókat, akik azt fogják kívánni, bárcsak sose érnének az út végére.

A könyvnek nagy energiával kezdtem neki. Nagyon tetszett, így, másodjára is. Ugyanis tavaly már olvastam, csak valahogy a másodikba nem kezdtem bele. Most, e kritika írása közben már az Üvegvárost olvasom. Na, de most nem arról a könyvről van itt szó.

Na, szóval akkor kezdünk neki : Van nekünk egy alacsony, szeplős vörös csajszi, a magas, fekete hajú szemüveges haverjával. Éppen a Pandemonium nevű szórakozóhelyen állnak sorba azzal a szándékkal, hogy majd egy nagyon nagyot buliznak. A sorban Clary-nek feltűnik egy kék hajú fiú, aki egy icipici probléma után bejut a klubba.

Most már a buliban vagyunk, emberek, füst, hangos zene, hangulat, minden megvan. Ám Clary ismét meglátja a kék hajú fiút, és szemével követi. A személyzeti ajtó mellett meglát egy fehér köntösöst csajt (Isabelle-t), akivel együtt belépnek a vendégek számára tilos szobába.

Clary elindul a szoba felé, hogy kilesse, mi történik ott. Besurran, és egy kisebb csetepaté után látja, amint a kék hajú fiút kinyírják, ahogy a fülszöveg is hirdeti. Csakhogy Clary-nek nem kéne látni a gyilkosokat. Hulla nincs, sőt semmi, ami azt bizonyítaná, hogy itt gyilkosság történt.

A történet a könyvben a következő napon beindul, és nagyon izgalmas lesz. Imádtam, amint beindult, mert azelőtt, be kell hogy valljam, akármekkora kedvencem is a könyv, egy kissé olyan szokásos volt. Leszámítva a diszkót.

Ez nem volt ugyan újdonság, csak részletesen mondtam el a fülszöveget. A többi már Spoiler lenne egy kicsit.

A könyv egy újabb fantasy újabb világgal, ami nagyon jól le van festve, a lények, a párhuzamos világok, a helyek valósága, és az, hogy mit takar a Varázsvilágban.

Kaptuk a következő főhősöket :
  • egy csajszit, akinek minden új, általában útban tudatlansága miatt, de hogy ne kapjunk sablont, most is ő lesz a nagy különlegesség (hát miért is ne?)
  • egy újabb fiút, akitől a csajok maguk alá csinálnak (bocsesz, hölgyek, de ezt muszáj volt)
  • mellékszereplők, akik szimpik - nem szimpik nálam 
  • az eredetileg halandó főhősnő legjobb barátját (most komolyan, miért kell minden csajnak öleb????)
  • "Kineknevétnemmondjukki" 2. kiadása
Clary, a főhős nekem nagyon szimpi volt a maga kis alacsony és  szerencsétlen termetével, répaszín hajával és szeplős fizimiskájával. Tényleg nagyon aranyos és kedvelni való karakter véleményem szerint. A kövi 2 mondat SPOILER!Ez mint halandó. Aztán keveredik - csavarodik a történet, és kiderül, hogy a családi szálak keményen belekeverednek a Varázsvilágba. És nem is akárhogyan. SPOILER vége!

Ha már Clarynál tartunk, említsük a hímnemű BFF címre jelölt Simont. Fekete hajú, szemüveges, átlagos srác. Aki abszolúte szerelmes Claryba. Hát miért ne lenne logikus, hogy a fiú - lány barátságnak ilyen vége legyen????????

Jace, kedves Jace. Őt a könyvből így tudnám lefesteni : vicces, beszólongatós, bunkó, de ha komoly a helyzet, akkor ő is az. Harcművész, hivatásos démonölő, Árnyvadász, és rampapapam : ő az a fiú, akiről a csajok : "Á!!!!!!! Ez Jaceeeeeeeeeee!!!!!!!! Úristeeeen!" és egyéb hasonló megjegyzések formájában nyilvánítják ki rajongásukat. Ami Jace és Clary között játszódik le, azt nem tudom hova sorolni.

Isabelle egy érdekes lány, így tudnám a legjobban jellemezni. Szimpi-nem szimpi, ahogy fent jellemeztem az összes mellékszereplőt egybe. Volt, amikor átkoztam a szerencsétlenkedéséért, volt, amikor sajnáltam. Végül is olyan sok bajom nem volt vele, csak Magnus buliján amit leművelt, az nem tetszett.

Alec, Isabelle bátyja egy meleg srác, akinek tetszik Jace. Nekem végi nem volt szimpatikus, mert eléggé érdekesen viselkedett, de a végén megszerettem. Vagyis hát nem, az nagyon erős szó erre, inkább úgy mondom, hogy rosszból semlegessé vált.

Magnus Bane, Brooklyn főboszorkánymestere nagyon szimpatikus karakter számomra, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Igaz a másodikban több szerepet kapott, de én már az első kötetnél éreztem, hogy ő egy favorit lesz, hogy úgy mondjam. Habár érdekes az öltözködési módja (ezt már nem csíkozom, aki olvasta, az tudja, h mire utal), szerintem egyáltalán nem szenved ízlásficamban. Na jó, az ő ruháiban én mondjuk nem igen járkálnék az utcán, de akkor is, az én képzeletemben megszületett öltözéke elviselhető.

Luke, Luke, Luke. Azt hittem, menten leszúrom, amikor elolvastam azt a részt, mikor Claryval beszél telefonon. Aztán, hogy elolvastam az egész könyvet, megértettem mindent. Annyira nem lett nagy kedvenc, csak olyan se jó, se rossz, se semleges, szóval besorolhatatlannak hívnám az ő helyét nálam. A könyv jól bizonyítja, hogy nem mindenki vagy minden az, aminek vagy akinek látszik. És ez rengeteg szereplőre és dologra igaz.

Jocelyn, ő inkább csak említem. Semmit nem tudok mondani róla.

Hodge, rólad se írok sokat, rohadj békében, ennyi a kívánságom neked!

A vége pedig egyértelműen függővég, a második rész azonnal kellet ami jó volt. Tényleg. Tetszett, csatlakozom a rajongókhoz.

A könyvért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak.

Kiadó : Könyvmolyképző Kiadó

Kiadás éve : 2009

Eredeti kiadás éve : 2007

Eredeti cím :  City of Bones

Borító : 4/5 pontból

Történet : 4.5/5 pontból (amennyire vártam, hogy olvashassam, annyit nem kaptam)

Karakterek : 4/5

Kedvenc karakterek : Clary, Jace, Magnus

Oldalszám :468

Ami emelt az eredményen : A világon belüli Varázsvilág, a Varázsvilág lefestése, lények, Árnyvadászok, az hogy nem kimondottan egy lényre fixál.

Ami rontotta az eredményt : Nem tudom, amennyire égtem a vágytól, hogy olvassam, annyi nem volt benne. Senki ne értsen félre, mert jó volt, de tényleg, levettem azt a fél pontot.

 Akit esetleg érdekel a könyvből egy kis részlet, annak KATT!


A hónap könyvei 1. évf. 4. sz.

2013. 1. évfolyam 4. szám
2013. április
A szokott módon a könyvek ABC sorrendben vannak.




1. Bree Despain : The Dark Divine Trilógia 1. - Fekete bárány

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :

Tékozló fiú . 

Veszélyes szerelem. 

Halálos titok. 

Grace Divine a helyi lelkész lánya mindig is tudta, hogy valami rettenetes történt azon az éjszakán, mikor Daniel Kalbi eltűnt, bátyja, Jude pedig vérbe fagyva tért haza. Most, hogy Daniel visszajött, Grace-nek választania kell iránta érzett növekvő vonzalma és bátyjához való hűsége között. 

Ahogy Grace közelebb kerül Danielhez, megtudja az igazságot arról a rejtélyes éjszakáról és arról, hogyan mentse meg szeretteit, ám ezért talán legféltettebb kincsével kell fizetnie: a lelki üdvével. 
 Fogalmam nincs, hogy mit várjak a könyvtől. Ugyanis hallottam róla jót rosszat, meg hát el akarom olvasni, csk azok a negatív kritikák nagyon erősek voltak... Olyan nagy csalódás csak nem lehet! Végül is szerintem tetszeni fog. Nem tudom. Összezavartam magam :)

2. Bree Despain : The Dark Divine Trilógia 2. - Fehér farkas

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :

Amikor Grace úgy döntött, hogy Daniel szerelmét választja, akaratlanul is kiszolgáltatta bátyját, Jude-ot a farkasnak. Grace mindenre hajlandó, hogy bátyját megtalálja, még arra is, hogy egy jóképű idegennel összefogjon, aki megígéri, hogy segít neki. De ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy éled fel Grace-ben a farkas, és kapcsolata Daniellel egyre inkább széthullik.

Ez nagyon szép könyv, majd a kritikakor bővebben.









3. Bree Despain : The Dark Divine Trilógia 3. - Farkashalál

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :

Egy gyötrődő lélek. Egy lehetetlennek tűnő választás. És egy végső összecsapás. Miközben Grace Divine a benne egyre jobban elhatalmasodó vérfarkasátokkal küzd, végre megtalálja a bátyját – de csaknem minden mást elveszít közben. Szerelme, Daniel nem képes visszaalakulni emberré, Sirhan halála is közeleg, így Grace-nek egyre kevesebb ideje van, hogy megállítsa Caleb Kalbit és démoncsapatát. Ha elbukik, családja és szülővárosa is elvész. Minden rajta áll. – A Dark Divine trilógia utolsó része választ ad arra, hová is vezet Daniel és Grace szerelmi története.

Nem értem, más Vörös Pöttyösöknél kész regényeket írnak fülszöveg címen, itt meg kierőltetnek pár mondatot...




4. Cynthia Hand : Angyalsors Trilógia 2,5 - Angyalnyár

Hogyan kaparintottam meg : A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál utolsó szerzeménye volt.

Fülszöveg :

A New York Times sikerlistájára is feljutott Cynthia Hand lebilincselő kisregénye az Angyalsors trilógia világában játszódik.
 

Clara szabadulni igyekszik az emlékektől, amelyek Wyomingban kísértik, és a jövőre utaló látomásoktól, amelyekkel egyelőre nem képes szembenézni ezért tökéletes menekülésnek tűnik, ha a nyarat Olaszországban tölti legjobb barátnőjével, Angelával...
 

Amióta Angela az eszét tudja, mindig azt magyarázták neki, hogy a szerelem veszedelmes, egy percre se hagyja őrizetlenül a szívét. Két éve azonban, amikor megismerkedett Phennel, elhatározta, hogy mindenáron közel kerül hozzá. Most döntenie kell, megoszthatja-e Clarával a titkát, vagy ha elmondja neki az igazságot, azzal kockára tesz mindent, ami fontos a számára.
 

A hol Angela, hol Clara nézőpontjából kibontakozó történet bemutatja a felejthetetlen nyarat, amely próbára teszi a két lány barátságát, és visszavonhatatlanul megváltoztatja az életüket.

A könyvet már olvastam, hamarosan!

5.  Larissa Ione : Daemonica 1. - Csábítás

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg : 


Tayla, a fiatal őrző élete nem áll másból, mint gyilkolásból. A lány feladata, hogy az emberekre támadó démonoktól megtisztítsa New Yorkot, lehetőleg nyom és nagyobb zűr nélkül. Csakhogy Tayla az utóbbi időben nincs jól: furcsa emlékezetkieséses időszakai vannak, és egy vadászat alkalmával lebénul a jobb oldala. A harcban meghal a társa és legjobb barátnője, Tayla pedig egy különös helyre kerül: egy kórházba, amelynek fekete falait mágikus írásjelek borítják.

Kezelőorvosa, a jóképű Eidolon az első pillanattól kezdve Tayla különös, erotikus álmainak főszereplőjévé válik, miközben a démon férfinak sem közömbös a lány.
Eidolon fajtája a nők szexuális kihasználásának él, mégis Tayla kedvéért hajlandó lenne alávetnie magát a véres és mindkét fél számára életveszélyes párválasztási szertartásnak – még akkor is, ha minden észérv ennek ellentmond…

Vajon Tayla választ kap-e a múlt kérdéseire? Akarja-e, hogy válaszokat kapjon a férfitól? És mi lesz, ha a jövője olyan fordulatokat tartogat, amelyeket a legvadabb álmaiban sem gondolt volna?

Információim szerint ez egy démonos-erotikus könyvsorozat első példánya. Nagyon szép a borítója a valóságban, a terjedelme nem kicsi, de olyan kifejezetten hosszú sem.

6. Larissa Ione : Daemonica 2. - Elszabadult vágyak

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :

Runa Wagner egyáltalán nem akart beleszeretni a jóképű idegenbe, aki mintha ismerte volna a legtitkosabb vágyait. De nem tudott ellenállni a hihetetlen szenvedélynek, amely lángra lobbant közöttük, és ami elhamvadt, amikor Runa rájött, hogy a férfi megcsalja. És furcsa változásokat is érzett saját magán…

Megfogadta, hogy bosszút áll a férfin, aki tönkretette az életét, és a nyomába eredt, ám ez oda vezetett, hogy Shade leggonoszabb ellensége foglyul ejtette őket.

Shade, a seminus démon, akin szerelmi átok ül, remélte, hogy sosem látja többé Runát. Ám mikor egy sötét tömlöcben ébredt a mérges és titokzatos erőt sugárzó Runa mellett, rájött, hogy a nő még veszélyesebb hatással van rá, mint valaha. Rabtartójuk varázslata arra kényszerítette őket, hogy átessenek a nászszertartáson, így egy életre egy párként kénytelenek élni. Együtt vették fel a harcot az őrült ellenséggel, akinek nem csak velük voltak tervei…

Úristen de várom, hogy olvashassam!

7. Lauren Beukes : Zoo City

Hogyan kaparintottam meg : A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál első szerzeménye volt.

Fülszöveg :

 Senki nem tudja pontosan, mikor kezdett a természetfeletti valósággá válni.
Azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, misztikus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A menő újságíróból a társadalom peremére került és egy családi tragédia következtében elállatosodott Zinzi December Johannesburgban él egy Lajhárral együtt, és különleges képessége segítségével eltűnt tárgyakat kutat fel.

Amikor Zinzit a neves zenei producer, Odysseus Huron azzal bízza meg, hogy találja meg a lemezbemutató előtt álló popsztár ikerpár nemrég eltűnt lánytagját, Songwezát, olyan ügybe keveredik, ahol újságírói ösztöneire, régi és új barátokra, valamint misztikus képességére egyaránt szüksége lesz. Zoo City mélyén sötét titkok lapulnak.

Nagyon jó könyv, csatlakozom az előttem szólókhoz, jól esik a sok fantazmagória után.

8. Maggie Stiefvater : Lament 1. - A Látó szerelme

Hogyan kaparintottam meg : A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál negyedik szerzeménye volt.

Fülszöveg :

 Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen? A mindössze tizenhat éves Deirdre Monaghan bámulatosan tehetséges zenész. Hamarosan rá kell azonban döbbennie, hogy Látó is – különleges tehetsége képessé teszi, hogy saját szemével láthassa a mágikus erejű tündéreket. Deirdre egy szép napon váratlanul arra eszmél, hogy fülig beleszeretett egy Luke nevezetű titokzatos srácba, aki mintha a semmiből robbant volna be addig teljesen hétköznapi életébe. Ám a fiú iránta mutatott élénk érdeklődése egyszerű nyári románcnál talán sokkal sötétebb szándékot takar. Amikor felbukkan a színen Aodhan vészjósló alakja, aki a tündérkirálynő halált hozó parancsát hozza, Dee hirtelen a tündérvilág forgatagának kellős közepébe csöppen. Az érzelmektől fűtött hatalmi játszma kereszttüzében pedig ott áll Dee mellett komolytalan, ám végletekig hűséges legjobb barátja, James is. Bár Deirdre azt kívánta, bárcsak ne várna rá még egy végtelenül unalmas nyár, talán mégsem egy több száz esztendős tündérkirálynővel vívott csata volt az, amire igazán vágyott.

Lassan nekikezdek, mert nagyon érdekel, hogy mit tartalmaz, mert addig húzták-vonták a könyv kiadását, hogy most már arra a szintre jutottam, hogy hisztérikusan olvasni akarom!

9. Max Brooks : Zombi túlélő kézikönyv

Hogyan kaparintottam meg : A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál második szerzeménye volt.

Fülszöveg :

Ne légy hanyag, ha a legértékesebb tulajdonodról – az életedről – van szó!

Ez a könyv elengedhetetlen, ha túl akarod élni az élőhalottak hordáinak támadását, akik talán ebben a pillanatban is a közeledben ólálkodnak, anélkül, hogy tudnál róla.

A Zombi túlélő kézikönyv jól bevált tanácsait követve teljes biztonsággal megvédheted önmagadat és szeretteidet az élőhalottaktól.

Ez a könyv életet menthet.

Argh, mikor lesz már nyár?




10. Meg Cabot : Elhagyatva 1. - Elhagyatva

 Hogyan kaparintottam meg : Áprilisban vettem a Fórumban, Debrecenben.

Fülszöveg :

Meg Cabot legújabb regénye sötét, fantasztikus történet a jelen világról… és az utána következőről.

A tizenhét éves Pierce új városba költözik, tele reményekkel. Talán az új iskolában újrakezdhet mindent. Talán szertefoszlik a szívét szorongató rettegés…

Kudarcot vall azonban minden próbálkozása. Ő itt is rátalál, és hajthatatlan elszántsággal követeli magáénak a lányt. Pierce tudja jól, hogy a srác korántsem őrangyal, sötét birodalma pedig távolról sem a mennyország, mégsem képes távol tartani magát tőle… különösen mivel a fiú mindig azokban a pillanatokban bukkan fel, amikor Pierce a legkevésbé várná, ugyanakkor a legnagyobb szüksége van rá.

Ám ha tovább zuhan lefelé a homályba, Pierce végül újra ott találhatja magát, ahová egyáltalán nem kívánkozik: az alvilágban.

Azonnal meg kell szerezni a második részt, hogy elkezdhessem, mert amit olvastam belőle, az elvitte a kíváncsiság nélküli éjszakákat.

11. Natasa Dragnic : Minden nap minden órájában

Hogyan kaparintottam meg : A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál harmadik szerzeménye volt.
Fülszöveg :

Dora és Luka tizenhat évig nem találkoznak, pedig valaha elválaszthatatlanok voltak: gyermekkorukban csodás nyarakat töltöttek együtt a kis horvát halászfalu sziklás tengerpartján.

De Dora családja Franciaországba költözött, és Luka magára maradt. Huszonéves korukban váratlanul egymásba botlanak Párizsban, és abban a pillanatban világossá válik számukra: ők ketten egyszerűen összetartoznak. Három boldog hónap következik, és már a közös életüket tervezik. Luka csak rövid időre akar hazatérni, hogy néhány dolgot elintézzen – de azután többé nem jelentkezik…

A Minden nap minden órájában azok közé a szokatlan szerelmes történetek közé tartozik, amelyek egyidejűleg időtlenek és modernek: időtlen az előre elrendeltetésbe vetett hite miatt, miszerint létezik olyan, hogy két embert egymásnak teremtett a sors, és modern, mert képes érzékeltetni, hogy az élet általában sokkal bonyolultabb ennél.

Érdekesen hangzik, valószínűleg még idén elolvasom.

12. Stephenie Meyer : A burok

 Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg : 

A Földet elfoglalta a világűrből érkező idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az ő testük már csak egy burok. A betolakodók magukkal hozták a rák ellenszerét, megszüntették a háborúkat, a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára.

Amikor egy nagyhírű, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket és kihívásokat, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Tud a mindent elsöprő érzelmekről és a mindennél erősebb emlékekről. Egyvalamire azonban nem készült fel. Arra, hogy új testének előző lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie nem hajlandó feladni, nem hajlandó eltűnni.

Ő egy kőkemény lány, aki a végsőkig küzdeni fog a testébe betolakodó idegen létforma ellen.
Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelméről, aki egy távoli helyen bujkál, és még mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörő érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetően Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek…

Aktuális olvasmány, nagyon jó kis disztópia.

13. Veronica Roth : Divergent Trilógia 1. - A beavatott

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :


EGYETLEN DÖNTÉS
alapján megtudhatod, kik az igazi barátaid

EGYETLEN DÖNTÉS
meghatározhatja az értékrendedet

EGYETLEN DÖNTÉS
örökre megmutathatja, kihez és mihez vagy hűséges

EGYETLEN DÖNTÉS, AMELYTŐL MEGVÁLTOZOL

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást.

Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent – még önmagának is.

Már nem sok van a könyvből hátra, nagyon izgalmas, olvastatja magát, haladós, szóval olyan, hogy észre se veszi az ember, ha 30-40 oldal elrepül mellette.

14. Veronica Roth : Divergent 2. - A lázadó

Hogyan kaparintottam meg : Hát boldog névnapot nekem avagy a névnapi ajándék volt.

Fülszöveg :

 Egyetlen döntésed hatására megváltozhatsz – vagy akár meg is semmisülhetsz. Minden egyes választásunknak megvannak a maga következményei – Tris Prior is megtapasztalja ezt, amikor nyugtalanság s zavar támad körülötte a társadalom valamennyi csoportjában. Meg kell próbálnia megmenteni a szeretteit – és önmagát –, miközben újra meg újra szembesül a fájdalom, a megbocsátás, az azonosulás, a hűség, a politika, a szerelem és a szeretet kérdéseivel.

Mikor olvashatom már?













2013. április 3., szerda

A hónap könyvei 1. évf. 3. sz.

2013.. 1. évfolyam 3. szám
2013. március
A szokott módon a könyvek ABC sorrendben vannak.

1. Alexandra Adornetto : Halo trilógia 1. - Lázadó


 Hogyan kaparintottam meg : Anyukámék hozták nekem Pestről. Régóta kíváncsi voltam ár rá.

Fülszöveg :

HÁROM ANGYAL SZÁLL LE A FÖLDRE KÜLDETÉSSEL.
DE AZ NEM A TERV RÉSZE, HOGY AZ EGYIKÜK SZERELMES LESZ…

A mennyország három angyalt küld a Földre – Gábrielt, a harcost, Ivy-t a gyógyítót és Bethany-t, a legfiatalabbat és legemberibbet –, hogy jó cselekedeteket hajtsanak végre a sötétség hatása alá került világban.
Miközben mindvégig kerülik az emberi kapcsolatot, hatalmas igyekezettel próbálják eltitkolni ragyogó fényüket,  emberfeletti hatalmukat és mind közül a legveszélyesebbet, a szárnyukat.

Aztán Bethany találkozik Xavier Woodsszal, és egyikük sem lesz képes ellenállni a köztük lévő vonzalomnak.
Gábriel és Ivy mindent megtesznek, ami a módjukban áll, hogy közbelépjenek, de a Xavier és Bethany közötti kötelék túl erősnek bizonyul.

Az angyalok küldetése sürgető, a sötét erők fenyegetnek.

Vajon elpusztítja, vagy megmenti a szerelem Bethany-t? S vajon elég hatalmat ad-e a gonosz ellen?

 Amikor a Molyon megpillantottam a sorozat első részét angolul, megtetszett, és elkezdtem szomorkodni, hogy nincs magyarul, és talán nem is lesz. Aztán egy kattintás itt, egy kattintás ott, és kiderült, hogy már készülőben van a második része is. És azonnal meg kellet szereznem, ami mostanra sikerült is. A valóságban sokkal szebb a borítója szerény véleményem szerint.

 2. Leiner Laura : A Szent Johanna Gimi 8. 1-2 - Örökké

Hogyan kaparintottam meg : Mivel fanatikus rajongója vagyok a sorozatnak, mindenféleképpen elmentem a dedikálásra. Két órát álltam sorba érte, de megérte. A könyv kedvenc lett, hát mi más lehetett volna?

Fülszöveg :

„Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről.” Leiner Laura
„ Long live Laura Leiner and St. Johanna’s High School!” Meg Cabot A neveletlen hercegnő naplója és sok más bestseller szerzője.

A könyvet időközben olvastam, favorit lett persze. Leiner Laura fiatal és tehetséges magyar írónő, aki olyan regényt írt, amely nagyon AKTUÁLIS!!!!! és egyszerű, ahogyan ő mondta. Semmi extra, csak egy gimnázium életét bemutató könyvsorozat. Reni nem éppen menő. De mindenféleképpen szuper a könyv. Minden értelemben. Ha a helyszín nem valósághű, a karakterek nagyon. Az az összetartás az osztálytársak között szintén nem valósághű. Ami viszont az : a szituációk és a karakterek lefestése. A helyzetek megoldása pedig, vagy rossz agy jó, a könyv tartalmazza, és rengeteg ihletet lehet meríteni belőle.