Oldalak

2013. október 31., csütörtök

A hónap könyvei 1. évf. 10. sz.

2013. 1. évfolyam 10. szám
2013. október
A könyvek a szokott módon ABC sorrendben vannak.

1. A. O. Esther : Összetört glóriák 3. - Az Életfa
Hogyan kaparintottam meg : Ajándékba kaptam dedikálva(!) az írónőtől.

Fülszöveg : Az Összetört glóriák harmadik kötetében – az Életfában – a Szent Kőris titkos átjáróján át a Pokolba visz az út, ahol Sophielt, Arielt és Urielt erőszakkal tartják fogva a boszorkányok, hogy testüket megszállva feljussanak az élők világába. Arshamon, Nastrod ura ugyanis mindent elsöprő háborúra készül, és bár az angyalok erőnek erejével küzdenek ellene, végül mégis csak sikerül a legerősebbek egyikét megszállnia, aki úgy ismeri a Mennyországot, akárcsak a tenyerét. A fenti, békés világok alkonya közeledni látszik…

A történetet vastagon átszövi a skandináv mitológia, így felbukkannak az Urd forrása alatt élő nornák, akik a földi életeket irányító, fényesen ragyogó sors-fonalakat hol összefonják, hol pedig kényszeresen kettévágják, szerelmet, halált, barátságot vagy háborút szítva ezzel… Nem messze tőlük található Niflheim, ahol a félig csontváz-félig emberi testben vezeklő Hél uralkodik. De vajon segít-e az országába tévedt harcosoknak, vagy magához hasonlóan örök kárhozatra ítéli őket? Mi ér többet egy halott uralkodónőnek: a boszorkányokkal kötött egyezség, vagy a jéggé fagyott szívében feltámadott vonzódás Elijah iránt? Dirillék életveszélyes útja Muspelheimbe, a Tűz Birodalmába vezet, ahol Sutr, a tűzóriás tör foglyaik életére, miközben Gabrielnek a Sötétség Birodalmával és Moroval, a démonnal kell megküzdenie. Halottak hada és démonok garmada kísérti a közéjük tévedt halhatatlanokat, és lesz, aki minden igyekezete ellenére odavész majd… Elijah, Bardo, Ramodiel és Lamachael Arshamon városába ér, feltett szándékuk ugyanis, hogy Égi Testvéreik mindegyikét kiszabadítsák. Mr. Lewinnél, a halott fogadósnál szállnak meg, akitől megtudják, milyen fizetőeszköz létezik a Pokolban, és tőle hallanak először Nidhoggról, az ádáz sárkánykígyóról, aki Nastrod vértavában fürdik, és halottak tetemén lakomázik.

Sophiel szívéért már nem csupán ketten küzdenek, ugyanis Arshamon is magának akarja a lányt. De Gabrielre és Elijahra is szemet vetnek a mágikus erővel bíró nők odalent. Meddig lehet ellenállni az ördögien buja, érzéki csábításnak? Életben maradhat-e az igaz szerelem ennyi kísértés között Elveszíthetik-e a hitüket az angyalok? Hogyan lehet elpusztítani mindazokat, akik már amúgy is halottak? Meghökkentő fordulatok, könnyes drámák, felemelő pillanatok és megannyi csoda vár ránk odalent, a Pokolban… De ne félj, kedves Olvasó, hiszen tudnod kell: az angyalok mindig velünk vannak!

Amint végeztem az 1-2. résszel, nekikezdek!

2. Cynthia Hand : Angyalsors trilógia 3. - Angyalvágy
Hogyan kaparintottam meg : Nyaralásról hazafele vettem mg az Aréna Plázában.

Fülszöveg :  Az utóbbi évek több meglepetéssel szolgáltak, mint amire az angyalvérű Clara Gardner valaha is számított volna.

Miután kiderítette, milyen különleges szerepet játszik a többi angyalvérű között, eltökélte magát, hogy megóvja Tucker Averyt a gonosz erőtől, amely őt magát követi… még akkor is, ha ennek érdekében mindkettejük szívét össze kell törnie. A város elhagyása tűnt a legjobb megoldásnak, tehát visszatért Kaliforniába – akárcsak Christian Prescott, az ellenállhatatlan vonzerejű fiú abból a látomásból, amely egész kalandozását elindította.

Amíg Clara igyekszik helytállni egy számára ijesztően új világban, fölfedezi, hogy a bukott angyal, aki megtámadta őt, most minden lépését figyeli. És nem is egyedül. Fenyegetően közeledik a fekete szárnyúak elleni harc, és Clara tudja, hogy végül teljesítenie kell küldetését. Az pedig áldozatokkal és árulásokkal jár.

Az Angyalsors sorozat izgalmas záróakkordjában Clarának egyszer s mindenkorra döntenie kell saját sorsáról.

A Három Muskétás Dedikálás után nekiesek! :D

3. Elizabeth Richards : A Fekete Város Krónikái 1. - A sötétség városa
Hogyan kaparintottam meg : Az Alexandrában voltam mamával, é ez ott volt a lerendelt csomagoknál.

Fülszöveg : Egy véres, brutális háború után, a Fekete Város még füstölgő romjai között a tizenhat éves Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy hibbant Sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a Sötétfajzat félvér fiúba? Pedig szíve varázslatosan megdobban a közelében, megtagadva mindent, amiben a lány addig hitt. Ez a felkavaró szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. Ekkor lép az életébe Natalie, így neki is választania kell. Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyd ki!

Remélem, minél hamarabb hozzájutok, már akkor elkezdett érdekelni a könyv, mikor közölték, hogy egy lesz az egyik a  Dream Válogatás új, friss csemegéi közül.

4. Erin Morgenstern : Éjszakai cirkusz
Hogyan kaparintottam meg : Eredetileg Karácsonyra kértem volna, de az Alexandrában ott volt féláron... A többit szerintem tudjátok! :)

Fülszöveg : Az éjszakai cirkuszban nincs porondmester, aki hangszóróján keresztül bejelentené a következő számot, sem bohóc, aki gúnyt űzne a közönségből. Ezekben a fekete-fehér sátrakban páratlan élmény vár rád: az öt érzék ünnepe!

A varázslat és a szemfényvesztés hátterében ádáz küzdelem folyik: a két fiatal mágust, Celiát és Marcót kisgyermekkoruktól fogva azért tanították, hogy mágikus erejük segítségével győzelmet arassanak a másik felett. Amikor Celia véletlenül rájön, hogy Marco az ellenfele, együtt lenyűgöző varázslatba kezdenek.

Erejüket ettől kezdve csak arra használják, hogy örömet szerezzenek vele a másiknak, és az új játék közben észrevétlenül egymásba szeretnek. Mély és varázslatos érzéseiktől hunyorogni kezdenek a lámpák, és a helyiséget elönti a forróság. Sokáig nem is sejtik, hogy olyan játszmába kényszerítették őket, amelynek a végén csak egyikük maradhat életben.

Mikor mestereik megelégelik, hogy kicsúszott kezükből az irányítás, közbelépnek. Celiáék rádöbbennek, hogy nem kerülhetik el a játszma végkifejletét. Csak egyetlen megoldás marad számukra, de ahhoz minden tehetségükre szükség lesz…

Az Éjszakai cirkusz lenyűgözött. Játékos és elképesztően ötletgazdag – Erin Morgenstern megteremtette azt a cirkuszt, amire mindig is vágytam.
AUDREY NIFFENEGGER, Az időutazó felesége szerzője

A CIRKUSZ VÁRATLANUL ÉRKEZIK

JÖVETELÉT NEM HIRDETI SEMMI

EGYSZERŰEN CSAK ITT VAN, HOLOTT TEGNAP MÉG NYOMA SEM VOLT

EZ A VILÁG EGYSZERRE RAGYOGÓ ÉS SÖTÉT, NEM AKARSZ MAJD KILÉPNI BELŐLE

Hát, engem a fülszöveg meggyőzött!

5. Maggie Stiefvater : A Hollófiúk 1. - A Hollófiúk
Hogyan kaparintottam meg : Mamával voltam az Alexandrában.

Fülszöveg : Nem látó csak két okból pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján. Vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt. Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket: ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Holló Fiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Holló Fiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Holló Fiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Ha megszerzem a Az álomtolvajokat (második részt) , nekikezdek.

6. Obert Skye : Leven és az álnok árnyak
Hogy kaparintottam meg : A Jonatánon való részvételért kaptam meg.

Fülszöveg : A tizennégy éves Leven Thumps (más néven „Lev") sivár és nyomorult életet él Oklahoma államban, Burnt Culvert városban. De minden megváltozik, amikor tudomást szerez egy titkos átjáróról, ami összeköti a két világot: a valóságot és Foo birodalmát, ami az idők kezdetén teremtődött, hogy megajándékozza az embereket az álmok és a remény, a vágyak és a képzelet lehetőségével. De Fooban káosz van, és ebből a birodalomból három lény átmegy a valóságba, hogy visszavigye oda Levet, mert neki áll hatalmában megmenteni Foo birodalmát. És jön Clover, a szellemes kis barát; Winter, egy lány, akinek megvan a maga különleges tehetsége; és Geth, Foo birodalmának jog szerinti örököse. Vajon ez a furcsa utazócsapat képes segíteni Levnek, hogy legyűrje kételyeit? Lev időben megtalálja az átjárót? Vagy Sabine és sötét árnyai találják meg hamarabb a kaput, és elpusztítják az emberiséget?


7. Sylvain Reynard : Pokoli erény
Hogy kaparintottam meg : Apa kapott 500 Ft-os kupont a tankolásért. Nem volt kérdés, ki költi el. :)

Fülszöveg : Sylvain Reynard világhódító útjára indult bestsellere felejthetetlen történet egy férfi megváltásáról és egy fiatal nő szexuális ébredéséről.

Gabriel Emerson professzor nappal Danténak, éjszaka pedig a csábítás művészetének a specialistája. Mivel biztos benne, hogy már elnyerte a helyét a Pokol alsóbb bugyraiban, régen lemondott a megváltásról, s értelmetlennek találja, hogy megfossza magát az élet örömteli bűneitől. És hogy minden vágyát kielégítse, beveti közismerten jó megjelenését és kifinomult csáberejét. Ám amikor a hallgatói között feltűnik az okos, csinos és ártatlan Julia Mitchell, akinek fájdalmasan ismerős angyalszemei vannak, minden korábbi cinikus meggyőződése megkérdőjeleződik.

A lány titokzatos bája, visszahúzódó szépsége és veleszületett jósága a végletekig bosszantja a férfi öntelt énjét, ugyanakkor mérhetetlen vonzalmat is ébreszt benne. Pedig jól tudja, hogy számára Julia tiltott gyümölcs. A lány iránti vonzódása és kettejük rejtélyes kapcsolata azonban nemcsak a karrierjét veszélyezteti, hanem olyan útra tereli, ahol elkerülhetetlen a múlt és a jelen összecsapása.

Hát, kicsit várok vele. Szerintem a borító meg a cím eléggé utal erre. :D


8. Zsíros - Simon Mária : „Szemeden át a csillagok útján”
Hogy kaparintottam meg : Író-olvasó találkozón voltam, és kaptam egy dedikált példányt! :)

Fülszöveg : Örömmel nyújtom át a harmadik kötetem, mely az érzelmek csodálatos világába repíti Önt. Azt mondják a szem a lélek tökre, és ez valóban így is van. Ez a kötet olyan betekintést nyújt az olvasónak, mintha az én szememmel látná mindazt a csodát, ami körülvesz bennünket. Ezért is kapta ezt a címet "Szemeden át a csillagok útján". Most, kedves olvasó meghívom Önt a szépség világába. A szerelmek és érzelmek végtelen birodalmába. A csodák, az ábrándok, a nyugalom házába, vagyis az én lelkem nyitott kapujába. Nagyon remélem, hogy verseim elmélyítik Önben az élet értékét, a körülöttünk lévő világ nyugalmát és rejtett szépségét. Ha netalán egy-egy fáradt nap után leveszi e verseskötetet a polcról, igai kikapcsolódást talál a hétköznapok zajos világából. Talán az Ön lelke is szabadon szárnyal "Szemeden át a csillagok útján". Ha ez a varázslatos világ megérint az Ön belső érzelmi világát, akkor ez a kötet nemhiába jelent meg. Szeretném Önt külön megajándékozni azokkal a tussal készített képekkel, melyet egy tehetséges fiatal grafikus készített a versek illusztrálásához. Remélem az általa készített képek hűen tükrözik a kötet tartalmát, és igazi élményt nyújtanak az olvasónak. 

Ezzel kapcsolatban vasárnap tudtok meg többet.

2013. október 10., csütörtök

A hónap könyvei 1. évf. 9. sz.


2013. 1. évfolyam 9. szám
2013. szebtember
A könyvek a szokott módon ABC sorrendben vannak.

1. Cat Patrick : Forgotten - Úgyis elfelejtem
Hogy kaparintottam meg : A saját molyos ajándékozásomon kaptam meg.

Fülszöveg : Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot.

A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Lassan érkezem az értékeléssel.




2. Gena Showalter : Atlantisz 1.
Hogy kaparintottam meg : Ezt is egy molyos ajándékozáson kaptam meg.

Fülszöveg : Grace csinos és sikeres fiatal nő, aki nem igazán találja helyét az életben. Bátyja, Alex egy elveszett birodalom titkát kutatja, de amint közelébe ér a megfejtésnek, ismeretlen erők elragadják. Grace eltűnt bátyja keresésére indul, és a nyomokat követve megtalálja az átjárót, amit egy kegyetlen lény őriz. A titokzatos Darius azonban vonzalmat érez a lány iránt, és társául szegődik

Atlantisz és Alex megmentésében.

Ketten hatalmas sereg toborzásába kezdenek, ugyanis Atlantisz létét egy ismeretlen földi gonosz és a vérszomjas vámpírfejedelem serege egyszerre veszélyezteti, miközben valahol az elérhetetlen vágyak birodalmában Alex szerelemre talál, amivel talán megválthatja a világot…

GENA SHOWALTER a paranormális-romantikus irodalom új csillaga. Világszerte népszerű sorozataiban démoni vágyakkal és emberfeletti hatalommal rendelkező férfiak és az őket csábító nők szerelmét írja meg, szenzációs sikerrel.

No comment *_*!

3. Kiera Cass : A Párválasztó
Hogy kaparintottam meg : Mikor előrendeltem a Bábelt, akkor ezt is megrendeltem mellé.

 Fülszöveg : Harmincöt lány. Egy korona. Egy lehetőség, ami az életben csak egyszer adódik. A Párválasztóban részt vevő harmincöt lány számára ez életük legnagyobb esélye. Egy lehetőség arra, hogy kiszabaduljanak abból az életből, amibe beleszülettek. Hogy belépjenek egy világba, amiben csillogó ruhákat és felbecsülhetetlen értékű ékszereket hordanak. Hogy palotában lakjanak és a csodás Maxon herceg szívéért vetekedjenek egymással. America Singer számára azonban kész rémálom Kiválasztottnak lenni. Azt jelenti ugyanis, hogy hátat kell fordítania titkos szerelmesének, Aspennek, aki egy alsóbbrendű kasztba tartozik. El kell hagynia az otthonát, hogy beszálljon az ádáz közdelembe egy koronáért, amire nem is vágyik. Egy palotában kell élnie, amit a lázadók erőszakos támadásai fenyegetnek állandóan. Aztán America megismeri Maxon herceget. Lassan megkérdőjelezi addigi terveit, és rádöbben arra, hogy az élet, amiről mindig is álmodott, talán köszönő viszonyban sincs a jövővel, amit korábban még csak el sem képzelt volna.
 „Elbűvölő, megragadó és épp a megfelelő mennyiségű izgalom van benne!" Kiersten White, New York Times

Nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvre, de lehet, hogy megvárom a 2. részt.

4. Kristin Cast - P. C. Cast : Az Éjszaka Háza 6. - Megkísértve
Hogy kaparintottam meg : Egy könyves sátorban jártam, és megláttam. 700 Ft-ért nem tudtam otthagyni.

Fülszöveg : Zoey azt hitte, sikerült végleg megszabadulnia Kalonától és Neferettől, de tévedett. Bár Tulsában béke honol, ellenségei már egy lépéssel előtte járnak: Nüx Tanácsa elé járulnak, hogy a vámpírvilág vezetőit is maguk mellé állítsák. Így hát Zoey-nak és barátainak nem marad más választásuk – nekik is Velencébe kell utazniuk, hogy megakadályozzák a katasztrófát. Stevie Rae azonban nem tart velük, Tulsában marad, hogy megpróbálja rendezni sötét titkait, melyek lassan felemésztik…
És akkor megszólalt.

"– Ó, Istennő, ne! Ne tedd ezt velem!
Kalona hangja volt az, és ahogy meghallottam, legszívesebben üvöltve próbáltam volna kiszabadítani magam az öleléséből, de nem voltam ura a testemnek, és a szavak, amelyek kibuktak a számon, nem az én szavaim voltak.
– Cssss, ne ess kétségbe. Itt vagyok veled, szerelmem.
– Csapdába ejtettél! – Vádló hangja ellenére még erősebben szorított magához, és felismertem a hideg szenvedélyt halhatatlan ölelésében.
– Megmentettelek – válaszoltam idegen hangon? és a testem egyre jobban hozzásimult. – Te nem erre a világra születtél. Ezért voltál itt olyan boldogtalan, olyan mohó.
– Nem volt más választásom! A halandók ezt nem érthetik.
Átöleltem a nyakát. Ujjaim beletúrtak puha, sűrű hajába.
– Én megértelek. Nyugodj meg, és maradj itt velem. Felejtsd el ezt a szomorú nyughatatlanságot. Majd én megvigasztallak.
Még mielőtt megszólalt volna, éreztem, hogy beletörődik a helyzetbe.
– Igen – suttogta Kalona. – Beléd temetem szomorúságomat, és végre megszabadulok ettő? az emésztő vágyakozástól.
– Igen, szerelmem, hitvesem, harcosom… igen…

Ez volt az a pillanat, amikor teljesen azonosultam A-yával. Nem tudtam volna megmondani, hol ér véget az ő vágya, és hol kezdődik az én lelkem. Ha volt is választásom, nem akartam élni vele. Csak annyit tudtam, hogy végre ott vagyok, ahol lennem kell – Kalona karjában."

Az Éjszaka Háza-sorozat hatodik kötete új, ismeretlen tájakra csábít, hol olyan kalandok várnak rád, melyekre álmodban sem gondoltál volna!

Még beszerzem a sorozat többi részét, és nekilátok.

5. Leiner Laura : Bábel
Hogy kaparintottam meg : Előrendeltem a Gabo oldaláról, a Párválasztót meg mellérendeltem.

Fülszöveg : Bábel.

A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal? A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül… Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.

„Nagyon örülök, hogy Laurának sikerült megjeleníteni és tökéletesen visszaadni a fesztiválok hangulatát, és kifejezetten tetszik a humora. Gratulálok!” Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója


Hamarosan hozom az értékelést.

6.Margaret Mitchell : Elfújta a szél
Hogy kaparintottam meg : Nagyiéknál találtam meg, egy gyönyör, romániai, háromkötetes kiadásban.

Fülszöveg :
Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele – és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.

Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól.

A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével.

A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.

Majd ha gimnazista leszek. :) (Most vagyok 8-os)

7. Stephen Chbosky : Egy különc srác feljegyzései
Hogy kaparintottam meg : Debrecenben jártunk, és beszaladtam a Libribe, kifele meg ővele jöttem.

Fülszöveg : Az „Egy különc srác feljegyzései” című könyv elbeszélője egy tizenöt éves középiskolás srác, Charlie. Furcsának és magányosnak érzi magát, mintha a pálya széléről, kívülállóként figyelné a körülötte zajló eseményeket. Egy nap elhatározza, hogy leveleket ír egy ismeretlennek, aki akár a barátja is lehetne. Ezekből a levelekből aztán szép lassan – olykor mulatságosan, olykor meghatóan – egy cseppet sem átlagos tinédzsert ismerhetünk meg. Charlie kétségbeesett erőfeszítéssel próbálja élni a saját életét, miközben menekül is előle, és ez a kettősség különleges, járatlan utak bejárására kényszeríti: családi drámák sora, új barátok, az első randevú, szexualitás, drogok… Chbosky regénye a lélek legmélyebb rezdüléseit tükrözi, miközben felidézi az olvasóban a felnőtté válás nehéz, semmi mással össze nem hasonlítható éveit.

A kötet megjelenése óta több mint 1 000 000 példányban kelt el és hatalmas vitákat gerjesztett, miközben a tinédzserek megkerülhetetlen kultuszregényévé vált világszerte. Ellentmondásos módon egyszerre tiltott könyv és kötelező olvasmány az amerikai középiskolákban. Ez a regény ugyanazt jelenti a 21. századi tinédzsereknek, mint amit a „Zabhegyező” jelentett a szüleik generációinak.

Az őszi szünetre tettem félre. :)









2013. október 9., szerda

Interjú az Összetört Glóriák szerzőjével, A. O. Esther-el

@Ekesgyb (Én) : Hogyan jöttél rá, hogy írni szeretnél?

A. O. Esther : Mindig is írónak készültem, amióta csak az eszem tudom. Már óvodás koromban is arról álmodoztam, hogy egy nap regényírással keresem majd a kenyerem, szóval az út adott volt. Ehhez képes viszonylag későn, 28 évesen kezdtem el újságíróként dolgozni, és 37 voltam, amikor megírtam az első regényemet.
eszemet

Én : Hogyan ötlött ki az Elveszett lelkek ötlete és története?
Esther : Olvastam egy történetet az Ördögről és az Angyalról. Ez valójában egy tanmese, amely arról szól, hogy a Mennyországban Isten feladatot "hirdet meg" az angyaloknak. Le kell menniük a Földre, és meg kell javítaniuk a leggonoszabb ördögöt. A feladat fájdalommal, félelemmel és kínokkal jár majd - mondja, mire minden angyal visszalép.
A legkisebbet kivéve.
Ő bátran vállalja a feladatot. Alászáll, és a leggonoszabb ördög elé áll, amikor az a gyerekeket dobálja kövekkel. A kicsi angyal megsebesül, tiszta vér lesz, de nem hagyja az ördögöt gonoszkodni. A szárnyát nyújtja, amikor az ördög a virágokat akarja szaggatni, és amikor kitör a vihar, megvédi az ördögöt a villámoktól. Az ördög nem érti őt, hiszen mindig bántja, az mégis szereti és védi őt. Hamarosan felbukkannak az ördög társai, akik meg akarják tépni (ölni) a kicsi angyalt, ám akkor az ördög elé lép, és nem engedi, hogy bántsák...
Aznap éjjel megszületett az Elveszett lelkek első 20 oldala.

Én : Jelenleg hány részesre látod a sorozatot?
Esther : Ötnek biztosan, de mivel az ötös számról úgy tartják (az asztrológusok), hogy a rövidtávú dolgok száma (háza a radixban), ezért lehet, hogy csak azért is írok egy hatodik részt. No, és azért, mert az olvasóim nagyon megszerették a karaktereimet. Sok lehetőség van ebben a történetben.
Én : Esetleg elárulnál nekünk valamit a negyedik és ötödik részről?
Esther : Elárulnék, ha tudnám, miről fog szólni, de ihletből írok, így fogalmam sincs. Nem tervezek előre, majd a történet "megírja magát", én pedig közvetítem a lelki szemeim előtt játszódó történetet. Annyit azonban elárulok, hogy a kalandok nemcsak a Földön, de a Mennyországban is folytatódnak, és a korábban megismert mellékszereplőknek is nagyobb teret engedek. Az erdőlakók múltjára is fény derül, valamint újabb mitológiai lények is felbukkannak.
Én : A karaktereknek vannak olyan tulajdonságaik, amiket, tőled "vettek át"? Van kedvenc karaktered?
Esther : Hogyne! Valahol mindannyiukban "ott vagyok", hiszen a lelkem egy-egy darabja bennük él. Elijahban a lobbanékonyságom, Gabrielben az idealizmusom, Sophielben az érzékenységem, Bardoban a jókedvem, Ramodielben a jóhiszeműségem, az erdőlakókban a gyerekeim tisztasága. Minden szereplő nagyon kedves a szívemnek, de Elijah és Gabriel különösen.
Én : Elsősorban kiknek ajánlanád a sorozatod?
Esther : Nehezet kérdezel, mert az első könyv kapcsán azt mondanám, hogy 16 éves kortól mindenkinek, a harmadikat viszont 18 éves kortól ajánlanám, mert sok a véres rész, és valamivel több az erotika, mint amit a fiatalabbaknak ajánlanék. Ennek ellenére egyre több 11 (!) és 13-14 éves olvasóm van, akik rajonganak a történetért. A harmadik kötetet viccesen úgy ajánlottam az unokaöcsém édesanyjának, hogy a nem nekiváló részeket majd összetűzöm egy tűzőgéppel.
Én : Miért pont angyalok?
Esther : Imádom az angyalokat! Adta magát, hogy ha fantasy könyvet írok, róluk szóljon. Félre ne érts, nagyon szeretek minden misztikus lényt, így például a vámpírokat, de az én lelkemhez, az én történetemhez úgy éreztem, ők illenek. Ráadásul az angyalok nem kitalált, hanem létező lények, minden nagyobb világvallásban felbukkannak valamilyen formában. Az üzenetük is pozitív, és szebbé varázsolják a mindennapjainkat.
Én : Elsősorban írónak vagy olvasónak tekinted magad?
Esther : A könyvek szerelmese vagyok, ha erre gondolsz, de az írás az életem.
Én : Általában mennyi idő nálad egy könyv megírása?
Esther : 2 hónap
Én : Milyen fázisokból áll?
Esther : Nincsenek igazán fázisok. Megírok egy jócskán elnagyolt vázlatot, ami elvezet ugyan A-ból B-be, de elég szabadságot ad ahhoz, hogy kedvem szerint szövögessem a történet szálait, és szépen nekiállok és megírom. Nagyon nagy élmény ez nekem, boldog vagyok, ha írhatok.
Én : Általában este vagy reggel írsz?
Esther : Többnyire éjszaka és hajnalban.
Én : Ihlet alapján írsz, vagy akár parancsszóra is tudnál X oldalt írni?
Esther : Ihlet alapján írok, de parancsszóra is menne, bármi. 11 éven át újságíróként dolgoztam, ahol kényes kérdés volt az idő. Villámgyorsan kellett írni a létező legszélsőségesebb témákról. Belejöttem. Ma már azzal szoktam itthon viccelni, hogy ha szakdolgozatot kéne írnom, menne a snidlingről is, és a mamutokról is.
Én : Az Összetört glóriákon kívül tervezel más kötetet, vagy esetleg sorozatot?
Esther : Igen. Rengeteg ötletem van. Először egy vikinges regényt szeretnék írni, legalább két részes lesz, és utána még más, önálló fantasy regényeket is szeretnék írni, talán krimiket is. Misztikus krimiket.
Én : Csak azután, hogy megjelent az Összetört glóriák összes általad tervezett része, vagy belekezdenél 2 kötet között?
Esther : Nem, mindenképp befejezem az Összetört glóriákat, csak utána kezdek bele új történetekbe.
Én : És ha a rajongók többet akarnának, írnál nekünk még az Összetört glóriákból?
Esther : Természetesen! 
Én : Akkor nem kizárt hogy elég kérlelés esetén még 7. részt is kapnánk?
Esther : Minden lehetséges.
Én : A borítók hogyan jönnek létre? A te terveid alapján, vagy a kiadó csinálja?
Esther : A borítókat én álmodtam meg, és Dobosy Anikó, a művészeti vezetőnk keltette életre abban a formában, ahogy az olvasóim elé került. Kerültek.
Én : Van esetleg valamilyen hobbid?
Esther : Gobelinezek, és ha sok időm van, szeretek gitározni, énekelni - szigorúan itthon.
Én : Ha van egy kis szabadidőd, eljársz valahova, vagy elmentek kiruccanni?
Esther : Nagyon szeretünk utazni, kirándulni, piknikezni, grillezni. Mivel Iza még csak 1 éves, inkább belföldön utazunk, de rajongunk a Balatonért és a szép, hegyvidéki városokért.

Én : Miket szeretsz olvasni?

Esther : Elsősorban fantasy regényeket, krimiket és önéletrajzi könyveket.

Én : Van kedvenc íród?

Esther : Rengeteg. Tolkien, Rowling, Jeffrey Archer, Agatha Christie, Stephenie Meyer, Coelho, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán.

Én : Általában milyen visszajelzéseket kapsz?

Esther : Hála Istennek 99%-ban pozitívat. A könyveim valahogy megtalálják azokat az embereket, akik örömmel merülnek el az általam teremtett világban.

Én : Kaptál negatív visszajelzést is már?

Esther : Hat hónap alatt összesen négyet. Azt hiszem, barátnőktől, de legalábbis ismerősöktől.

Én : Általában mit kifogásoltak?

Esther : Mármint, hogy ők voltak barátnők, számomra idegenek. Az első kifejezte a nemtetszését, a másik három pedig helyeselt. Nincs ezzel semmi baj, az emberek ízlése sokszínű.

Én : Értem. Általában mit kifogásoltak?

Esther : Ez a legnehezebb kérdésed eddig, mivel az agyam igyekszik kisöpörni magából a rossz élményeket..., de az egyik azt írta, miért olyan ingerlően szépek és tökéletesek a szereplőim. Nos, a válasz egyszerű: az angyalok Isten legtökéletesebb, legszebb és legjobb teremtményei.
Aztán szó volt róla, hogy miért van szárnyuk. A madaraknak miért van?
És, hogy Sophiel buta.
Sophiel az alászállását követően néhány nap alatt éli át mindazt, amit egy 20 éves lány 20 év alatt... mindazt, ami nekünk természetes: a látást, tapintást, ízlelést, mozgást, és minden emberi érzést. Ezt átélni sokkoló lehet...

Én : Mennyire érintet méylen ez a dolog?

Esther : Meglepett, de aztán eszembe jutott Presser száma: "Nem szerethet mindenki" - és ez így van, el kell fogadni.

Én : Igen, ez nagyon jó mód a felfogásra, támogatom. Lesznek-e a közeljövőben dedikálásaid valahol?

Esther : Én nem terveztem, de mivel egyre többen kérdezik, igen, őszre, de legkésőbb karácsony körül szervezünk valamit!

Én : Merre, Pesten vagy esetleg Debrecenben?

Esther : Alapvetően Budapesten, de ha lesz igény rá, bejárjuk majd az országot.

Én : Remélem lesz!

Esther : Őszintén szólva homályos elképzeléseim vannak még arról, hány olvasómat érdekelné ez a lehetőség...

Én : Szerintem sok mindenkit.

Esther : Aranyos vagy.

Én : Köszönöm. :) Mit javasolsz azoknak, akik írni szeretnének?

Esther : Vágjanak bele bátran! Csukják be a szemüket, és gondolatban legyenek ott a szereplőik mellett minden egyes pillanatban, akárcsak egy operatőr, és úgy írják meg a regényüket, mintha egy filmet mesélnének el!

Én : Te is ezt a módszert használod?

Esther : Igen.

Én : Szuper! Köszönöm!

Esther : Én köszönöm a megtiszteltetést!

Én : Nagyon szívesen! Élmény volt.

Esther : Nekem is!

A tanmese ITT olvasható.
A. O. Esther egy magyar angyalos könyvsorozat, az Összetört glóriák szerzője. Egy nagyon kedves, aranyos írónő, aki immár 3 hosszabb kötetet tudhat a háta mögött.
A könyveket A. O. Esther honlapjáról tudjátok megrendelni, vagy bármely nagyobb könyvesbolt online oldaláról, illetve a hagyományos, bolti úton is meg lehet szerezni.

A hónap könyvei 1. évf. 8. sz.


2013. 1. évfolyam 8. szám
2013. augusztus
A könyvek a szokott módon ABC sorrendben vannak.

1. Christina Dodd : A baj magassarkúban érkezik
Hogy kaparintottam meg : Az Alexandrában 50%-al volt minden CD könyv, nem tudtam otthagyni. Most erősen bánnám, ha otthagytam volna.

Fülszöveg : Amikor Brandi Michaels rájön, vőlegénye azért repült Las Vegasba, hogy feleségül vegye a barátnőjét, zálogba csapja a jegygyűrűjét, vesz magának egy csábos ruhát, és egy fülledt éjszakát egy Roberto Bartolini nevű jóképű olasz idegen karjai közt tölt. Amikor Brandi egy gyilkos célpontjává válik, nincs más lehetősége, mint Robertóhoz fordulni – a férfihoz, aki vagy a megmentője, vagy a bukása lesz. Egy dolog azonban biztos: harc nélkül nem adja meg magát…

Most Dodd-erotika,, különleges teremtmények nélkül. Igazán kíváncsi vagyok!







2. J. A. Redmerski : A soha határa
Hogy kaparintottam meg : Nyaralásból hazafele került a karmaim közé. És, úgy tűnik, hogy a pénztárgép után is nálam maradt.

Fülszöveg : Camryn Bennett még csak húszéves, de azt hiszi, pontosan tudja, milyen lesz majd az élete. Ám egy vad éjszaka után az észak-karolinai Raleigh legmenőbb belvárosi klubjában ismerősei és önmaga elképedésére úgy dönt, otthagyja megszokott életét, és elindul a vakvilágba. Egy szál táskával és a mobiltelefonjával felszáll egy távolsági buszra, hogy megtalálja önmagát – és helyette rálel Andrew Parrish-re.

A szexi és izgató Andrew úgy éli az életét, mintha nem lenne holnap. Olyan dolgokra veszi rá Camrynt, amilyenekre a lány sosem hitte magát képesnek, és megmutatja neki, hogyan adja meg magát a legmélyebb, legtiltottabb vágyainak. Hamarosan ő lesz Camryn merész új életének központja – olyan szerelmet, vágyat és érzelmeket kelt, amilyeneket a lány korábban elképzelni sem tudott. De Andrew nem árul el mindent Camrynnak. Ez a titok vajon örökre összehozza őket – vagy mindkettőjüket elpusztítja?

Ismét egy amerikai könyvsiker, persze ágyjelenetekkel fűszerezve.

 3. Jeaniene Frost : Karó ás sírhant
Hogy kaparintottam meg : Molyos ajándékozásnál kaptam meg.

 Fülszöveg : Cat miután leszámolt egy veszedelmes emberkereskedő bandával és fájdalmas búcsút vett vámpír szerelmétől, új névvel és személyazonossággal él tovább. Az FBI egyik különleges és szupertitkos csoportjának vezetőjeként küzd a gyilkos vámpírok ellen. Minden oka meglehetne az elégedettségre, de a sötét múlt árnyai újra kísérteni kezdik. Megváltozott élete új szerelmet is tartogat, ám egy esküvőn váratlanul ismét Bones mellé sodródik, akinek nagyobb szüksége van rá, mint eddig bármikor…

Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel, és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egycsapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.

 Nos, a könyv egy molyos ajándékozáson érkezett. Egy elég nagy csomagban jött, mert megkaptam mellé a Hozzád kötve c. könyvet is (lejjebb). Igen, a molyos angyalkám 2+1 Ulpius-házas akcióban rendelte meg nekem. Hát, elég nagy volt az öröm. De hát milyen könyvszerető nem örülne egy óriási csomagnak, amiben 2, általa nagyon várt könyv csücsül egy évre való teával és finom csokival?

4. Levy L. Smith : Dark love 3. - Elrabolt szív
Hogy kaparintottam meg : Éppen újságosnál jártam, mikor megláttam ott a polcon, és gyorsan odatettem a magazinok mellé. Hát így került hozzám.

Fülszöveg : Mit tennél, ha nyom nélkül eltűnne valaki, akit szeretsz? Hogy viselnéd, ha a barátnőid elárulnának? Mennyire fontos számodra a bizalom? Mit áldoznál fel azért, hogy megmenthess valakit, aki már számtalan alkalommal kockáztatta érted az életét?
Luke elveszett. Donnie arra gondol, hogy a fiú elszökött tőlük, ám Sandra biztos benne, hogy más van a háttérben. Keresni kezdik a fiút, és ezzel kezdetét veszi a pokoli fogócska. Sandra eltökélten, minden akadályon áttörve kutat Luke után, és közben nem is sejti, hogy a démonok csalinak használják a fiút…

Majd meglátjuk, ha meglesz a 2. rész, mit hoz a jövő.




5. Maros Edit : Hűvösvölgyis suli 2.
Hogy kaparintottam meg : Mikor bevásároltunk a sulihoz, akkor szereztem be ezt is a füzetek és az egyéb dolgok mellé.

Fülszöveg : Kamasznak, ráadásul szerelmes kamasznak lenni továbbra sem könnyű. Mert ugye ott vannak azok a bosszantó kérdések, mint például mikortól kezdve jelenthetjük ki, hogy akkor mi most járunk? Az első kézfogástól? Az első csóktól? És egyáltalán meg kell ezt beszélni vagy vannak egyértelmű jelei a „járásnak”? És mi van akkor, ha úgy tűnik, a másik már nem is akarja annyira a dolgot? A válaszok megtalálásában természetesen nélkülözhetetlen a Facebook, na és a legjobb barátnők – illetve egy olykor idegesítő, de alapvetően rajongásig szeretett ikertesó – véleménye, és néha bizony beavatkozása is…
A Hűvösvölgyi suli ikrei betöltik a tizenötöt, és ezzel együtt a kamaszkor egy újabb lépcsőjéhez érkeznek: ezen a szinten már valódi szerelem és végtelenül összegubancolódott szálak várják őket, amiket néha nehezebb kibogozni, mint gondolnák.

Bár az első résznél sokan írták, hogy SzJG-koppintás az egész, nekem is ilyen gondolataim vannak róla. De a könyv molyos adatlapján az értékelések szerint van javulás.


6. Sylvia Day : Crossfire 1. - Hozzád kötve
Hogy kaparintottam meg : Egy molyos ajándékozáson kaptam.

Fülszöveg : NEW YORK TIMES BESTSELLER

Gideon Cross olyan erővel lépett be az életembe, mint a sötétségbe hasító villám…

Ez a gyönyörű, sugárzó férfi maga volt a fehér izzás. Soha eddigi életemben senki és semmi nem vonzott még ilyen ellenállhatatlanul. Úgy vágytam az érintésére, mint drogos a napi adagjára, bár éreztem, hogy elgyengít, mégsem tudtam, nem is akartam ellenállni. Sérült és törékeny lettem, ő pedig oly könnyedén megtörte az ellenállásomat, és áthatolt az eddig kemény páncélon…

Gideon birtokában volt a tudásnak. Megvoltak a maga démonai. Egymás tükörképeivé váltunk, visszavetítve a másikra legbensőbb világunkat, legmerészebb vágyainkat…

Szerelme megbéklyózott, átformált, és én csak azért esedeztem, nehogy kínzó múltunk elszakítson minket egymástól…

„Day erőteljes története felizgatja s magával ragadja az olvasót…”

Mondták már, hogy egy nagy Szürke-utánzat, mondták hogy eredeti. Hogy én mit mondok, 1-2 év múlva derül ki!

7. Zakály Viktória : Szívritmuszavar
Hogy kaparintottam meg : Egy molyos ajándékozáson kaptam.

 Fülszöveg : Csönge. Egy hely, mely mindent megváltoztat. Egy hely, melyet soha nem feledsz. Egy vágy, mely örökre a szívedben marad. A lány nem hisz a véletlenben, csak a sorsban, a fiú nem hisz a szerelemben, csak a kötelességben. Évek óta ismerősök, látták egymást egyetemi előadótermekben és folyosókon. Mindketten érezték, hogy ez a kapcsolat több lehetne, de soha nem lépték át a határt, nem közelítettek egymáshoz, az érzés beleveszett a szürke hétköznapokba. Csönge azonban mindent megváltoztat. Öt nap, mely felforgatja a világukat, és lángoló, fájó szerelemre gyújtja a lányt. Bármit megtenne a fiúért, felrúgná a saját életét érte. De mit érez a fiú? Fel lehet adni mindent a szerelemért? Van-e kiút a múltból, és a jelen láncaiból? Vagy minden út egy padláshoz és egy komor kötélhez vezet? A sóvár vágyakozásról és egy gyönyörű, felkavaró szerelemről szól ez a regény, mely igaz történeten alapul. Tudod, mi a szerelem másik neve? Csönge.

Egy magyar Vörös Pöttyös. Ennek az írónőnek 2 másikkal a Hérom Muskétás Könyvbemutató után volt a dedikálása egy nappal. Sajnos nem jutottam el, idén se fogok, ha lesz hanem, de a Három Muskétásra valószínűleg megyek.












A hónap könyvei 1. évf. 7. sz.

2013. 1. évfolyam 7. szám
2013. július
A szokott módon a könyvek ABC sorrendben vannak.

1. Benina : Farkasok nemzetsége 1. - Megsebzett szabadság
 Hogy kaparintottam meg : Egy molyos ajándékozáson kaptam meg szülinapomra! :)
Nagyon örültem neki! :)

Fülszöveg : Kr.u. 955.

Egy bajor lány:

Flaviát elragadják otthonából a portyázó magyarok. A lány rabszolgasorsra jut, és az ellenség táborának vezére, Daval dönt az életéről. Flavia minden alkalmat megragad a szökésre, ám a férfi nem ereszti.

Egy Farkas:

Daval a nemzetség élén állva testvéreivel együtt hűen harcol a hazáért. Szünet nélküli kalandozások, csaták teszik ki a mindennapjaikat. A bajor rabszolgalány jelenléte alapjaiban kavarja fel a Farkasok nemzetségének családi békéjét. Daval küzd megmagyarázhatatlan vonzódásával, miközben a világa darabokra hullik, a jövője feketeségbe burkolózik, míg végül az egyetlen, amit biztosnak hisz, hogy Flaviának mellette a helye.

Egy alku, mely megpecsételi mindkettőjük sorsát.

Önmaguk számára is képtelen érzések kelnek életre, és nem tehetnek mást, mint engednek a sodrásának. Rabsága közben Flavia szembesül a valósággal: a magyarok talán nem is olyan barbár népség, mint gondolta.

Csakhogy a lányt, és szerelmének kibontakozását egy nap utoléri a múlt. Mi lehet az, ami még a barbár magyaroknál is jobban megijeszti Flaviát?

A Megsebzett szabadság Daval és Flavia szerelmének nem mindennapi története a magyarok kalandozásának idején.

A véredben lobog az ősi láng!

Nos, Benina új vizekre evezett történelmi-romantikus regényével, meglátjuk, hogy áll neki az új műfaj.  Ebben a könyvben már találhatók Benin rajzok, amik csodaszépek.

2. Christina Dodd : A sötétség örökösei 3. - A sötétség árnyékában
Hogy kaparintottam meg : Szintén egy molyos ajándékozáson kaptam, nagyon örültem neki, és a könyv is nagy öröm volt, mert én abban a hitbe éltem, hogy ez a sorozat is abbamardt, telefonáltam is a Kiadónak, mikor megláttam, hogy új CD könyv, csak h mi, azt nem tudja senki. Akkor azt mondták, még nem tudják mi az. Ma már tudjuk, olvashatjuk tovább a történetet. :)

Fülszöveg : Cserébe a képességért, hogy szívtelen vadállattá változhasson, egy brutális harcos eladta saját és leszármazottai lelkét az ördögnek. Most, ezer évvel később a Wilder testvérek harcba szállnak a bennük lakozó sötétséggel.

A kegyetlen párduccá változás képességével megáldott – vagy megátkozott – Adrik Wilder, akit sötét erő hajt, elhagyja családját, és lemond a tisztességről cserébe a bűnös életért.

Amikor a helyzet úgy hozza, elrabolja az erős akaratú Karen Sonnettet, hogy saját önző céljaira felhasználja. Karen bátorsága és szenvedélye hatására azonban megkérdőjelezi a családját sújtó átok erejét. Amikor pedig felbukkan egy új gonosz erő, Adriknak választania kell: bosszút áll ellenségein, és szabadságot nyer saját lelke számára, vagy megmenti Karent a rá váró sorstól, ami a halálnál is borzalmasabb…

Mint már fent említettem, borzasztóan örültem a könyvek. És habár a Könyvhéten nem beszerezni, nem sokkal utána érkezett, és nagyon örültem neki. Tényleg jó, hogy nem marad abba ez a sorozat sem. Remélem, minél hamarabb jön a 4. rész is, és akkor teljes lesz a sorozat.

3. Karen Marie Moning : Tündérkrónikák 2. - Álom és valóság
Hogy kaparintottam meg : Nyaraláson vettem meg.

Fülszöveg : Még csak néhány hét telt el azóta, hogy a sorozatunk első kötetéből megismert MacKayla Lane repülőgépe földet ért Dublinban, és az ír fővárosban máris fenekestül felfordult a világ. Mac erre alighanem csak annyit mondana: na és, az övé is felfordult, abban a pillanatban, amikor értesítették róla, hogy Írországban tanuló nővérének brutálisan megcsonkított holttestét megtalálták egy szeméttel borított sikátorban, Dublin északi részén. Macet attól fogva a bosszú élteti. Pártfogója, a titokzatos Jericho Barrons segíti őt abban, hogy az ősi tündérvilágba vezető misztikus nyomokat követve, eljusson Alina gyilkosáig. A nyomozás során megismeri a város ódon falai között nyüzsgő ijesztő árnyfi gurákat, szörnyeket, gengsztereket és gonosz tündéreket, megtanul káromkodni, lopni, hazudni és ölni.
Egyetlen rövid hónap alatt sikerül a város minden mágikus erővel bíró lényének a tyúkszemére lépnie. Egyre több veszély leselkedik rá, de szerencséjére Barrons mindig kéznél van, hogy kimentse ellenségei karmaiból.

Csak egy kivétel van: V’lane, a halált hozó szextündér, aki olyan intenzív szexuális vágyat kelt Macben, hogy a puszta látására a lány vetkőzni kezd.

És V’lane többnyire váratlanul tűnik fel Mac közelében. Ahogy most is.

A lány elgyengült térddel rogyott le a homokba. El akarta fordítani a tekintetét, de a szeme nem engedelmeskedett. Karnyújtásnyi távolságra voltak tőle a tündérherceg tökéletes testrészei, amelyeket magában akart érezni, hogy csillapítsák szörnyű, embertelen vágyát. Ökölbe szorította a kezét, hogy könnyebb legyen ellenállnia. A tündérherceg ezen csak nevetett, mire ő lehunyta a szemét, és lefeküdt a puha, simogató fehér homokba. Nem kellett mást tennie, mint az előtte álló Maestróra bíznia a testét, aki úgy játszik rajta, ahogy senki más; simogatása elképzelhetetlen crescendo; olyan húrokat penget, amelyeket korábban még senki, és többé nem is fog.

Egy meztelen tündérherceg láttán minden más férfi örökre háttérbe szorul.

Vajon hol lehet most Barrons? Képes-e mégis legyőzni a veszedelmes szextündér vonzerejét és mesterkedését, s megmenteni a lányt a halálos ölelésből?

Most fogalmam sincs, hogy állok a sorozattal. Merthogy néha nagyon szeretném már olvasni, máskor meg, ó, majd megveszem máskor... Majd egyszer biztos elolvasom, csak az a baj, nem tudom mikor.